Nyomtatás

Szilágyi Pál

szilagyi pal_2011S

Dr. Szilágyi Pál (Versenyjogi Kutatóközpont igazgatója) 2004-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán végzett, majd ezt követően azonnal beiratkozott a kar doktori iskolájába, ahol doktori fokozatát később szerezte. 2004 óta fokozatosan kapcsolódott be az oktatásba és a 3 éves doktori tanulmányokat követően a PPKE JÁK egyetemi tanársegédje lett. 2010 óta a PPKE Bölcsészettudományi Karán is oktat. Oktatási tevékenysége a versenyjog mellett az európai jogra is kiterjed. A graduális jogi tanulmányait követően számos nyári egyetemen vett részt, majd elvégezte a University of Cambridge posztgraduális képzését, a King’s College London versenyjogi képzését, majd pedig az utóbbi egyetemen LLM fokozatot szerzett.

Szilágyi Pál 2006 óta aktív szervezője és vezetője a Versenyjogi Kutatóközpontnak, számtalan szakmai konferencián vett részt, illetve adott elő. Publikációi Magyarországon és külföldön is megjelentek, összességében majdnem 50 publikációt jegyez magyar és idegen nyelven. Szerkesztője az Állami Támogatások Joga, a Pázmány Law Working Papers és a Versenytükör c. periodikáknak. Szilágyi Pál angolul és németül folyékonyan beszél, több európai és magyar kutatás résztvevője, többek között a Gazdasági Versenyhivatal, az Európai Bizottság, vagy az OTKA finanszírozásával.

Publikációs lista: Magyar Tudományos Művek Tára

ResearchedID: 

LinkedIn account: http://hu.linkedin.com/in/szilagyipal

Elérhetőségek

Cím: Versenyjogi Kutatóközpont, PPKE JÁK, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28.

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Facebook MySpace Twitter Digg Delicious Google Bookmarks Linkedin RSS Feed